„ÉLJ ÚGY, HOGY NE PUSZTULJON EL BENNED A VILÁG”

„Élj úgy, hogy ne pusztuljon el benned a világ”[1]

1956 a magyar történelem lapjain külön oldalakat kapott 62 évvel ezelőtt.
Pedig pont olyan ősz volt akkor is, mint most, csak valami mégis megváltozott.
Megváltozott, vagy újra fogalmazták.
A magyar ifjúság szabadságért kiáltott, „hogy ne pusztuljon el bennük a világ”. Iskolánk idei megemlékezése a 62 évvel ezelőtti eseményeket egészen leszűkítette. Egy 1956-ban mindössze 13 esztendős kislány emlékét idéztük meg.
Mislei Emese idén lenne 75 éves…
Műsorunkban családját, barátait szerettük volna megidézni, hogy érezzük az egykori 13 éves kislány halála nem volt cél nélküli.
Mislei Emese szimbólum, emlék, örökre bennünk él.

A „10perc Diákszínpad” megemlékező műsorát először október 21-én a belvárosi evangélikus templomban mutatta be, a vasárnapi Istentisztelet keretében, majd október 24-én iskolánk diákjaival közösen emlékeztünk a hősökre.


A képre kattintva galéria nyílik



[1] Bartis Ferenc /in.: Bartis Ferenc: Rovások az idő mestergerendáján – Budapest, 1993. 138 o.