Élménypedagógiai hétvége Parádon

Számomra ez a hétvége élménydúsan és fantasztikusan telt el. Olyan embereket ismerhettem meg, akiktől valamit tanulhattam és én is átadhattam valamit nekik. Szavakba nem tudnám elmondani, sem leírni, hogy mennyi mindent köszönhetek nekik. Már a legelején olyan közvetlenek és barátságosak voltak velünk, hogy nem volt nehéz megnyílni előttük. Bár minden kezdet nehéz ez itt is igaz volt, de szépen lassan kialakultak a barátságok. Pénteken délután értünk oda és bár az idő nem nekünk kedvezett mégis nagyon izgatottak voltunk. Mikor megállt Parádon a kisbuszunk egy tábla volt kitéve ezzel a felirattal: Köszöntünk titeket! Az első ismerkedési játékok után este a németek elkészítették az egyik ínyencüket és tábortüzet raktunk. Másnap korán kellett kelnünk. Reggelire megterítettük az asztalokat és együtt reggeliztünk. Utána kimentünk és megkezdődtek a feladatok. A legtöbb mind a bizalmon, illetve a koncentrációképességen alapult. A feladatok gondosan meg voltak tervezve és egymásra épültek. Majd QR –kódok alapján megadott helyeket kellett keresni. Az első állomáson leterítettünk egy széles szőnyeget és rá kellett ragasztanunk cetliket, hogy mit várunk el a pár naptól. Olyanok kerültek fel, mint pl. kultúrák megismerése, kommunikáció fejlesztése, barátok szerzése, öröm, boldogság és élményszerzés. Volt olyan feladat, ahol párokat alkotva, kezünkben a hosszú faléceket tartva hidat képezve kellett helytállnunk míg valamelyik társunk átment rajta.

Szerintem a legnehezebb feladat, ami gondot okozott nekünk a Magic Stick volt. Egy hosszú lécet raktak közénk, amit mindig lejjebb és lejjebb kellett juttatni a földre való eléréséig. Sajnos sokszor kudarcba fulladtunk mert mindig ellenkező irányba ment a bot. Végül úgy tudtuk megoldani, hogy volt egy vezetőnk és ütemre lejjebb ereszkedtek az ujjaink. Felért egy sikerélménnyel amikor meg tudtuk csinálni. Ezek után picit megpihentünk. Az erdőben egy túra útvonalon haladtunk majd egy temetőbe érve halkan át osontunk, hogy senkit se zavarjunk meg illetve tiszteletben tartottuk a helyet. Mikor kiértünk utána jöttek csak az igazan mozgalmas feladatok. Elsőnek is keresnünk kellett egy kalapot viselő embert és vele képet készíteni.

 

Majd egy főtt tojást szereznünk. Szerencsére bekopogtattunk egy házba és a néni szívélyesen fogadott minket. Adott nekünk egy tojást, amit megköszöntünk neki. Utána egy hosszú sétára indultunk. Megkérdeztek minket egy -egy feladat után, hogy mi motivált minket vagy éppen mit jelent nekünk Európa. A németek akkor is megtapsoltak minket, ha nem próbáltuk meg az adott feladatot, hiszen elmondták, hogy félni emberi dolog. A kedvenc feladatom a magasban kötélen való átkelés volt. Hiszen nagyon féltem a legelején, de sikerült átmennem és megtenni az "indián felnövéshez való utat". Végül délután elbúcsúztunk a németektől. Sosem fogjuk elfelejteni azt a hétvégét, amit velük tölthettünk.

Vokánics Dominika 11.C