Általános iskolások bükki túrája

 Iskolánk általános iskolásai a tanév első túráján vettek részt október egy napsütéses hétvégéjén.

Igazi turistához híven a 8,9 kilométert alig négy óra alatt tettük meg.

Bár komoly szintemelkedés volt a Bükk piros jelzésén, a látvány és a csapatunk mindenért kárpótolt minket.

A tanévben nem ez volt az egyetlen túránk: havonta menni fogunk, melyre minden diákunkat szeretettel várunk!

 

 További képek a képgalériában!

 

25. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó

 25. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó

 

2018. október 11-én kezdetét vette a 25. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó, melynek különleges nyitónapján intézményünk

3. b osztályosai - a Szeretet Kiskórus – is fellépett két ifjúsági énekkel iskolánkat és egyben személyes kapcsolódásunkat is reprezentálva. 

 

Mint azt köszöntőjében Kiss János alpolgármester úr is megfogalmazta, egy olyan gondosan ápolt zenei és kulturális hagyomány részesei lehettünk azon a délutánon, amelyben ott élt a város közössége. 

 

Megtapasztalhattuk, hogy a zene művelése és hallgatása egyedülálló élmény, olyan összetartó erő, amelyből nemcsak a kórusok zeneszerető tagjai táplálkoznak, hanem minden jelenlévő lelke gazdagodott.

 

Felkészítők: Rózsa Erzsébet és Rózsáné Fridel Anita

Vezényelt: Révy Tamásné

Gitáron kísért: Kolozsi Balázs

 

Gratulálunk a szép szerepléshez!

 

 

Szirmai Református Labdarúgó Tornán

 A VII. Szirmai Református Labdarúgó Tornán 2018. szeptember 28-án iskolánk csapata I. helyezést ért el.

 Csapattagok:

 Dobos András                   6.a

 Kobák András                   6.b

 Kovács Attila                     6.b

 Koczán Krisztián               6.b      a legjobb góllövő (7 gól)

 Matusz-Kalász Bence    6.b        a legjobb góllövő (7 gól)

 Majoros Milán                  6.a

 Miklós Zsolt                       6.a

 Muha Mátyás                   6.b

 Tóth Dominik                    6.a

 Víg Zoltán                          6.b

 Felkészítő tanár: Kovácsné Révész Erika

Gratulálunk!

    

 

XXV. Veczán Pál zsoltáréneklő versenyen

 2018. október 10-én iskolánk alsó tagozatosai részt vettek a XXV. Veczán Pál zsoltáréneklő versenyen. A Városház téri Zárda kápolna méltó helyet adott ennek a megmérettetésnek.

A I. korcsoportos éneklésben kiemelt arany érmet szerezett a 4.b osztály 5 fős kvintettje:

Béres Eszter Kincső

Hudák Petra

Kecskeméti Kinga

Kiss Enikő Sára

Vágó Dávid Jakab

Felkészítő tanáruk: Kormány Attila, Sisári Ágnes

 

Ezüst érmes oklevelet vehetett át a 3. b osztály duettje: Pfaff Noel és Rudolf Imre Mihály.

Felkészítő tanáruk Révy Tamásné.

 

Büszkék vagyunk valamennyi fellépő diákunkra.

 

Gratulálunk!

      

Papírgyűjtés az általános iskolában

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!


 Papírgyűjtés időpontja: 2018. október 9-11.       7 órától – 17 óráig

 

Papírgyűjtés helye: Dayka Gábor utcai bejárat felöl az udvaron