Közzétételi lista

Jogalap: 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet

23. § (1) A nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista

a) a felvételi lehetőségről szóló tájékoztatót,

b) a beiratkozásra meghatározott időt, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok számát,

c) köznevelési feladatot ellátó intézményegységenként a térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettség (a továbbiakban együtt: díj) jogcímét és mértékét, továbbá tanévenként, nevelési évenként az egy főre megállapított díjak mértéket, a fenntartó által adható kedvezményeket, beleértve a jogosultsági és igénylési feltételeket is,

d) a fenntartó nevelési-oktatási intézmény munkájával összefüggő értékelésének nyilvános megállapításait és idejét, a köznevelési alapfeladattal kapcsolatos - nyilvános megállapításokat tartalmazó - vizsgálatok, ellenőrzések felsorolását, idejét, az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításait, egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításait,

e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendjét, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjait,

f) a pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításait a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával,

g) a szervezeti és működési szabályzatot, a házirendet és a pedagógiai programot tartalmazza.

(2) Az óvodai közzétételi lista az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül tartalmazza az óvodapedagógusok számát, iskolai végzettségüket, szakképzettségüket, a dajkák számát, a dajkák iskolai végzettségét, szakképzettségét, az óvodai csoportok számát, az egyes csoportokban a gyermekek létszámát.

(3) Az iskolai közzétételi lista az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül tartalmazza

a) a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettségét és szakképzettségét,

b) a betöltött munkakörök alapján a nevelő és oktató munkát segítők számát, iskolai végzettségét és szakképzettségét,

c) az országos mérés-értékelés évenkénti eredményeit,

d) a tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatokat,

e) középiskolákban - évenként feltüntetve - az érettségi vizsgák átlageredményeit,

f) a tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségét,

g) a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályait,

h) az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett idejét,

Középiskola:

Általános iskola:

i) az iskolai osztályok számát és az egyes osztályokban a tanulók létszámát.

(4) A kollégiumi közzétételi lista az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül tartalmazza

a) a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettségét és szakképzettségét,

b) a szabadidős foglalkozások körét,

c) az externátusi ellátás igénybevételének lehetőségét,

d) a kollégiumi csoportok számát és az egyes csoportokban a tanulói létszámát.

(5) Az alapfokú művészeti iskolai közzétételi lista az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül tartalmazza

a) a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettségét és szakképzettségét,

b) a betöltött munkakörök alapján a nevelő és oktató munkát segítők számát, iskolai végzettségét és szakképzettségét,

c) az első minősítés évéhez viszonyítva az előképző, az alapfokú és a továbbképző évfolyamok számát,

d) az országos, nemzetközi és egyéb szakmai bemutatókon, rendezvényeken, versenyeken, fesztiválokon, kiállításokon való részvételt,

e) a megyei, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredményeket,

f) az alapfokú művészeti iskola rendezvényeit, hagyományait,

g) a helyi kulturális életben történő szerepvállalást,

h) művészeti áganként a csoportok számát és a csoportok tanulói létszámát.

(6) A pedagógiai-szakmai szolgáltatói és a pedagógiai szakszolgálati közzétételi lista tartalmazza

a) az alapfeladat ellátásához létesített munkaköröket, valamint azt, hogy a munkaköröket milyen iskolai végzettséggel, szakképzettséggel töltötték be,

b) a működés rendjét,

c) a nevelési-oktatási intézményekkel, pedagógiai szakszolgálat esetén a szülőkkel való kapcsolattartás formáját és módját,

d) tanévenkénti bontásban a díjfizetés mellett igénybe vehető szolgáltatásokat, azok díjtételeit.

 

Iskolatörténet

A Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szagimnázium Miskolc város szívében helyezkedik el. A város Budapesttől 180 km-re található, Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye. Keletkezését és fejlõdését kedvezõ földrajzi fekvésének köszönheti: itt találkozik az Alföld és a Bükk hegység, valamint a fõbb kereskedelmi útvonalak is itt metszették egymást.

A város a Szinva patak völgyében 12 km hosszan terül el a Sajó völgyéig. Iparának fejlõdését a német származású Fazola Henrik által létrehozott vaskohó alapozta meg a XVIII. század végén. A kilencvenes évektõl fokozatosan alakult ki a városban az egyetemi központ, ahol hozzávetőleg 15 000 hallgató tanul. Iskolánk a mai napig szoros kapcsolatot tart a Miskolci Egyetemmel, a végzõs hallgatók közül sokan töltik itt gyakorló tanításukat.

A város 190000 lakosa közül 12000 az evangélikus vallásúak száma. Trianon döntése következtében Eperjes – a Tara-parti Athén – Szlovákiához került. Ennek következtében 1920. február 15-én az egyháztanács elnöksége bejelentette, hogy az eperjesi tanítóképzõt a miskolci egyházközösséghez helyezi át. Az Evangélikus Tanítóképzõ épületét ezt követően, 1928-ban avatták fel. A képzõ padjai közül nemcsak Miskolc és környékére, de még az alföldi településekbe és városokba is kerültek ki az itt végzett tanítókból. A képzés 1948-ban az államosítással szűnt meg, helyette az állam óvónõképzõt, majd gimnáziumot és szakközépiskolát mûködtetett 2001. augusztus 15-ig.

2001. augusztus 16-tól újra az Evangélikus Egyház gondozásába került az állagában igen leromlott épület. Az elsõ egyházi beiskolázásra a 2002/2003-as tanévben került sor, a 9. évfolyamra 174 diák nyert felvételt. Az intézménnyel szomszédos Istvánffy Gyula Általános Iskola átvételét követően pedig elindult az evangélikus szellemiségű alapfokú oktatás is a 2011/2012-es tanév első osztályosaival. A 2014/2015-ös tanévtől a Reményi úti Óvoda átvételével vált teljessé többcélú intézményünk.

Az iskola 22 középiskolai és 14 általános iskolai osztályában, valamint 4 óvodai csoportjában jelenleg több mint 1000 gyermeket, diákot nevelünk, oktatunk. Az intézményben az egyes középiskolai évfolyamokon három gimnáziumi és kettõ szakközépiskolai osztály van. Érettségi után a 13. és 14. évfolyamon egy-egy osztállyal gyógypedagógiai segítő munkatárs végzettséget adó képzés folyik. A gimnáziumi osztályokban emelt óraszámban tanítjuk az idegen nyelveket, (angol, német, francia, latin) a magyart, a matematikát és a biológiát. A tantestület létszáma 82 fõ.

Számtalan lehetõséget kínálunk diákjaink számára a szabadidõ hasznos eltöltésére is. Nevelési céljaink között kiemelt jelentőséget foglal el a sport, az egészséges életmód. Van színjátszó körünk, énekkarunk. Túra szakosztályunk túrái rendszeresek, hagyományos nyári táboraink (gyalogos „vándor-túra”, kerékpár túra) iránt mindig nagy az érdeklõdés.

A szabadidõs programok szervezésében nagy szerepet vállal a diákmozgalmat is összefogó diáktanács.

Dokumentumok

Munkaterv 2018/2019

Pedagógiai program

Mellékletek

1.sz. melléklet - Az általános iskola helyi tantervei

2.sz. melléklet - A gimnázium és pedagógiai szakgimnázium helyi tantervei

3.sz. melléklet - Szakképzési kerettanterv az 54 140 01 Gyógypedagógiai segítő munkatárs kifutó és felmenő, valamint új felmenő szakképesítéshez, valamint a IV. pedagógiai ágazathoz és az 54 762 03 Szociális szakgondozó kifutó és felmenő, valamint a III.Szociális ágazat szakképesítéshez,

4.sz. melléklet - A 110. és 148. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű és a 194.sorszámú Szociális szakgondozó szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

5.sz. melléklet - A sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek és iskolás tanulók fejlesztésének intézményi programja

SZMSZ

Mellékletek

1.sz. melléklet - Munkaköri leírás-minták

2.sz. melléklet - Adatkezelési szabályzat

3.sz. melléklet - Könyvtár SZMSZ

Függelékek

1.sz. függelék - Az SZMSZ alapjául szolgáló fontosabb jogszabályok

2.sz. függelék - Vezetői ellenőrzési terv

Csatolmány

Közösségi szolgálat: Az Együttműködési megállapodás minta innen letölthető.

Alapító okirat

Házirend

Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat - GDPR - Kossuth

Honvédelmi Intézkedési Terv

Etikai kódex    

A magyar gyermekvédelmi rendszer működése az online környezetben történő gyermekveszélyeztetés tükrében

Intézményi tanfelügyelet 2018

Intézményvezetői tanfelügyelet 2018

Névadónk

Kossuth Lajos
(1802-1894)

Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született Zemplén megyében, Monokon. A Kossuth-család egyike volt a Felvidék õsi, nagy múltra visszatekintõ középnemesi családjainak. Elsõ okleveles említése 1263-ból való. Kossuth Lajos édesapja, László, 1763-ban született Turóc megyében. A XVIII. század nyolcvanas éveiben települt át Zemplénbe, s itt lett elõször lajstromozó a megyénél, majd uradalmi ügyész Monokon az Andrássyaknál. Viszonylag késõn, 1800 körül házasodott, s vette el az olaszliszkai, evangélikus vallású postamester, tyrlingi Weber András lányát, Karolinát. Kossuth Lajos iskoláit Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és Sárospatakon végezte, kiváló eredménnyel. Ezután ügyvéd-gyakornokként dolgozott Eperjesen és Pesten. Pesten szerezte elsõ politikai tapasztalatait is. Tanulmányai során megtanult latinul, németül és franciául, s belekezdett az angol nyelv elsajátításába is. Ügyvédi oklevelét 1823 szeptemberében kapta. Ezt követõen visszatért Zemplén megyébe, s itt ügyvédeskedett. 1828-29-ben részt vett Zemplén megye adózóinak összeírásában. 1830-31-ben már a megyei reformellenzék tagjaként szólalt fel a megyei közgyûléseken, s komoly szerepet játszott az 1830-31. évi koleralázadás felszámolásában. Az õ határozott fellépésének köszönhetõen nem dúlták fel a felkelõ parasztok Sátoraljaújhely városát. Ellenzéki megnyilvánulásai miatt már ekkor felfigyeltek rá a helyi konzervatívok. 1831-32 fordulóján egy hagyaték kezelésében elkövetett gondatlansága miatt bezárultak elõtte a helyi érvényesülés lehetõségei.

1832-36-ban több zempléni fõúr képviselõjeként vett részt a pozsonyi országgyûlésen. Mint a távollévõk követe (ablegatus absentium) az alsótáblán foglalt helyet, s több ízben fel is szólalt. Elõbb kiküldõinek, majd a hazai politizáló közvéleménynek a tájékoztatására indította meg az Országgyûlési Tudósítások címû kéziratos lapját. Ez a levelezés útján terjesztett kéziratos lap volt az elsõ, amely a cenzúra megkerülésével részletes tudósításokat közölt az országgyûlés mûködésérõl. Kossuth már ezzel kihívta maga ellen a hatalom akkori birtokosainak haragját. Ezzel a vállalkozásával tett szert országos ismertségre, s került kapcsolatba az ellenzék legjelentosebb vezetõivel, Kölcsey Ferenccel (1790-1838), Wesselényi Miklóssal (1796-1850) is. A legtekintélyesebb ellenzéki politikus, Széchenyi István (1791-1860) viszont kezdettõl idegenkedve tekintett reá.

Az országgyûlés bezárása után Törvényhatósági Tudósítások címmel indított kéziratos lapot. Ebben a megyei közgyûlések eseményeirõl tájékoztatta elõfizetõit. E lap hasábjain számolt be azokról az ellenzéki tiltakozásokról, amelyek az 1832-36-os országgyûlés ellenzéki személyiségei ellen indított perek kapcsán születtek. A kormányzat ezt már nem tûrhette. Kossuthot elõször arra szólították fel, hogy hagyjon fel tevékenységével, majd elhatározták, hogy ellene is felségsértési pert indítanak. 1837. május 5-én letartóztatták, majd többéves börtönbüntetésre ítélték.

Kossuth elfogatása általános megdöbbenést keltett. A kormányzat eroteljes fellépése tiltakozó akciók sorát hívta ki maga ellen. Kossuth a börtönben nem csupán védekezésének átgondolásával töltötte idejét. Nem sokkal elfogatása után már könyveket kért édesanyjától, s igyekezett fenntartani kapcsolatát a külvilággal. Tökéletesítette angol nyelvtudását. Lefordította és átdolgozta Samuel Wilderspin német nyelven megjelent munkáját a kisdedóvásról, s belekezdett Shakespeare Macbeth-jének fordításába is. Féltucatnyi különbözõ magyar és német lapból tájékozódott. Irodalmi munkásságának kiemelkedõ darabjai azok a levelek, amelyeket a börtönbõl szüleinek írt. Ezek némelyike egész értekezést tartalmaz.

A fogság tehát nem törte meg Kossuthot, s a politikai változásoknak köszönhetõen nem kellett kitöltenie a reá kiszabott négy évet. Három hónappal Kossuth elítélése után, 1839. június 2-án összeült az újabb országgyûlés, s a kormányzat egy hibás döntésének köszönhetõen, az alsótábla feliratban követelte a Wesselényi, Kossuth és Lovassy László (1815-1892) elleni eljárások megszüntetését, illetve a bebörtönzöttek szabadságának visszaadását. Az udvar kénytelen volt engedni, s 1840. május 10-én Kossuth kiszabadult. 1840. június 9-én, Pest megye közgyûlésén Kossuth köszönetet mondott a megye közönségének azért, hogy olyan kitartóan és hathatósan pártolták ügyét.

Fogsága idején, 1839. június 13-án meghalt apja, Kossuth László, s immáron a Kossuth-család fenntartásának kötelezettsége egyedül reá hárult. Emellett Kossuth magánéletében is jelentõs változás állott be. 1840 nyarán megismerkedett a dunántúli katolikus nemesi családból származó Meszlényi Teréziával. Az ismeretségbõl csakhamar házasság lett. Kossuth 1841. január 9-én vette feleségül menyasszonyát.

Kossuth szabadulása után sem vonult vissza a politikai élettõl. Bécsben is úgy gondolták, jobb, hogyha szem elõtt van. Ezért engedélyt adtak arra, hogy Landerer Lajos (1800-1854) nyomdatulajdonos Kossuthot kérje fel a Pesti Hírlap szerkesztésére. Kossuth tehát 1841. január 2-tól 1844 tavaszáig a Pesti Hírlap szerkesztõje volt. Cikkek tucatjaiban népszerûsítette a reform eszméit, s mutatta be a fennálló feudális állapotok tarthatatlanságát. A lap szerkesztésében támaszkodott az ellenzék tagjaira is. Lapjának újszerûségét jelzi, hogy a magyar sajtóban õ írt elõször vezércikkeket. (Maga a szó is az õ alkotása.) A lap példányszáma a kezdeti hatvanról 5000-re ment fel. Ez volt a Habsburg-monarchia legnagyobb példányszámú lapja ebben az idõben. A szerkesztõi állás stabilizálta Kossuth anyagi helyzetét is.

A Pesti Hírlap cikkei kapcsán bontakozott ki Kossuth nagy vitája Széchenyi Istvánnal a reformellenzék által követendõ taktikáról. Széchenyi rosszallta Kossuth túlzottan határozott és kritikus hangvételét, s ellenezte az Ausztriához fûzõdõ viszony kiélezését. Elõbb “A kelet népe” címû könyvében, majd tucatnyi cikkben támadta Kossuthot. Kossuth azonban felülkerekedett e vitában. Bebizonyította, hogy Széchenyi állításainak többsége nem állja meg a helyét. A vitában az ellenzék nagy része Kossuth mellett foglalt állást.

1843 végére Bécsben megelégelték Kossuth hírlapírói muködését, s utasították Landerert, hogy szakítson szerkesztojével. Landerer anyagi vitát provokált, mire Kossuth lemondott a szerkesztoségrol. Hiába próbált meg lapengedélyt szerezni, a kormányzat nem volt hajlandó ilyet adni neki. Kossuth tehát új tevékenység után nézett. A reformeszmék írásos népszerusítésével fel kellett hagynia. Ezért különbözo gazdasági vállalkozásokat kezdeményezett. Ezek közül legnagyobb hatású az 1844-ben alapított Országos Védegylet volt, amely védovámos politikával igyekezett elosegíteni a hazai ipar és kereskedelem fejlodését. Kossuth ugyanis attól tartott, hogy ha Ausztria belép a német vámszövetségbe (Zollverein), a magyar ipar és kereskedelem képtelen lesz állni a jobb minoségu német áruk versenyét. Ezért javasolta a védovámos politikát. Kossuth gazdasági kezdeményezéseinek többsége kudarccal vagy csak mérsékelt sikerrel zárult. Ám létrehozásuk így is erosítette az ellenzék szervezettségét.

Kossuthnak meggyõzõdésévé vált, hogy csak a jobbágyviszonyok teljes felszámolása révén biztosítható a magyar polgári átalakulás sikere. Úgy vélte, hogy csak ennek révén lehet elkerülni a nemesség és az ország létét veszélyeztetõ polgárháborút. Az általa is kidolgozott érdekegyesítési program célja az volt, hogy a magyarországi polgári átalakulás a magyar nemesség vezetésével, az ország önállóságának megõrzésével történjen. Amikor a magyar konzervatívok saját pártot hoztak létre, Kossuth kezdeményezte az egységes ellenzéki párt szervezését és ellenzéki program kidolgozását. E program megfogalmazásában Deák Ferenc (1803-1876) mellett õ játszotta a legfontosabb szerepet. A megalakuló ellenzéki párt vezetõjévé Batthyány Lajos (1806-1849) grófot választották. Az 1847-1848. évi országgyûlésen Pest megye követeként vett részt. A kormányzat mindent megtett Kossuth megválasztásának megakadályozására, de sikertelenül. Az alsótáblán az ellenzék volt többségben, de ezt a többséget a felsõtábla ellenállása miatt nem lehetett kihasználni. Az országgyûlési ellenzék az alsótáblán Kossuth, a felsõtáblán Batthyány vezetésével folytatta küzdelmét a reformok keresztülviteléért. 1848 január-februárjában az ellenzék egy része hajlandó lett volna különalkut kötni Béccsel, de Kossuth fellépésének hatására csakhamar helyreállt az ellenzék egysége.

A nagy esélyt az 1848. évi európai forradalmak jelentették. Az ellenzék radikálisabb nézeteket valló vezetõi, Kossuth és Batthyány úgy látták, hogy a birodalom megrendült külpolitikai helyzetét fel kell használni a reformellenzék programjának megvalósítására. Már február végén arra akarták kérni az uralkodót, hogy a kormány teremtsen békét, s ezt másképp nem érheti el, mint ha népeinek alkotmányt ad, “és a jó magyar vért ne áldozza fel az olasz szabadság elnyomására”. A követelés egyszerre mutatta az ellenzék széles külpolitikai látókörét és józanságát. Batthyány és Kossuth tudta, hogy Magyarország szabadsága csak akkor áll biztos alapon, ha az örökös tartományokban is alkotmányos kormányzás folyik, mert a birodalom két felének eltérõ érdekei csak azonos politikai rendszer mellett egyeztethetõk össze. Kossuth indítványát ekkor még az ellenzék többsége sem támogatta. Megérzésének helyességét azonban bizonyította, hogy néhány nap múlva, március 1-jén befutott Pozsonyba a párizsi forradalom híre. Március 3-án Kossuth történelmi jelentoségû indítvánnyal lépett fel az alsótábla kerületi ülésén, felszólítva az országgyûlést, “emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára”. Követelte - egyelõre még csak burkoltan - a közteherviselés, a politikai jogegyenlõség, a népképviselet és a független nemzeti kormány megteremtését Magyarországon. Ám ezzel nem elégedett meg, s annak tudatában, hogy e követelések elhangzását is a külpolitikai helyzet változásai tették lehetõvé, alkotmányt követelt a Habsburg-birodalom örökös tartományainak is.

A párizsi forradalom híre megrettentette ugyan a hatalom birtokosait, s a birodalom pénzügyi helyzete - nem elõször és nem utoljára - válságos volt, de továbbra is számíthattak I. Miklós (1796-1855), minden oroszok cárja fegyveres segítségére. Ám Kossuth német nyelvre lefordított és kinyomtatott beszéde, amelyben alkotmányt követelt a birodalom örökös tartományainak is, olyan erjedést indított meg Bécsben, amely lehetetlenné tette az erõszakos reagálást. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom, Klemens Metternich (1773-1859), a mindenható kancellár kénytelen volt lemondani és elmenekülni, az uralkodó pedig alkotmányt ígért Ausztria népeinek.

Bécs forradalma kétségkívül a legjobbkor jött a magyar liberális ellenzéknek. A Kossuth beszéde alapján formulázott felirati indítványt ugyanis a felsõtáblán elfektették, s az udvarhû arisztokraták tömegesen utaztak Bécsbe, hogy lehetetlenné tegyék a felsõtábla összehívását. A Kossuth kíméletlen ellenfelének számító Széchenyi István még arra is felajánlkozott, hogy teljhatalmú királyi biztosként katonai erõvel lép fel a reformellenzék ellen. A bécsi forradalom azonban megváltoztatta a helyzetet. Március 14-én a fõrendek elfogadták Kossuth felirati javaslatát, s azt másnap országgyûlési küldöttség vitte Bécsbe. Az uralkodó és köre megpróbált ellenállni, de március 17-én V. Ferdinánd (1793-1855) beleegyezett Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésébe. A kinevezés jóváhagyását és a magyar követelések teljesítését az is befolyásolta, hogy idõközben március 15-én Pesten is kitört a forradalom.

A küldöttség Pozsonyba történt visszatérése után az országgyûlésen néhány hét alatt megszülettek az ország polgári átalakulását szolgáló törvények. Ennek minél gyorsabb és következetesebb keresztülvitelét elõsegítették az olyan álhírek is, mint hogy Petõfi Sándor (1823-1849), a pesti forradalom vezére 40 000 kaszás paraszt élén tanyázik a Rákos mezején. A törvénycikkek szentesítése komoly akadályokba ütközött. Bécsben az Államkonferencia tagjai igyekeztek minél szûkebbre szabni a magyar minisztérium hatáskörét. A magyar törvényhozás küldöttségének – részint kitûnõ tárgyalási felkészültsége, részint a követeléseit mindig legjobbkor megtámogató tömegmozgalmak révén – a legtöbb lényeges ponton sikerült meghátrálásra bírnia a másik felet.

Kossuth fontos szerepet játszott az áprilisi törvények megalkotásában. E törvények révén Magyarország feudális államból polgári típusú állammá vált.

Április 10-én V. Ferdinánd király kinevezte a gróf Batthyány Lajos vezette magyar kormányt, s 11-én szentesítette a pozsonyi országgyûlés által alkotott törvénycikkeket. Ezek intézkedtek a független, felelõs kormány megalapításáról, a jobbágyfelszabadításról, a közteherviselés és a törvény elõtti egyenlõség bevezetésérõl valamint a népképviseleti országgyûlésrõl.

Az önálló pénzügy megteremtése Kossuth Lajos pénzügyminiszter nevéhez fûzõdött. Kossuth szinte teljesen üres államkincstárat vett át, ám csakhamar úrrá lett a helyzeten. Elõbb kamatos kincstári utalványok kibocsátásával próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, majd az önálló bankjegykibocsátás eszközéhez folyamodott. Az elsõ kétforintos bankjegyeket 1848. augusztus 5-én bocsátotta ki a Kereskedelmi Bank. A bankjegy az 1848 szeptembere után kibocsátott többi címlettel együtt a "Kossuth-bankó" elnevezést kapta. A pénztelenség volt az egyik magyarázata annak, hogy a kormány nem volt hajlandó részt vállalni a csillagászati összegekre rúgó osztrák államadósságból, mondván, hogy az adósságokat az ország megkérdezése nélkül csinálták, s nem reá költötték.

Az 1848 júliusában összeülõ népképviseleti országgyûlésen Kossuth volt a kormány vezérszónoka. Egyik legjelentosebb szónoki sikerét is itt aratta. Július 11-én az õ beszédének hatására ajánlott meg az országgyûlés kétszázezer katonát és negyvenmillió forintot az ország védelmére. Kossuth úgy vélte, hogy a nemzetnek fel kell készülnie a reakció támadására.

Amikor 1848. szeptember 11-én lemondott a Batthyány-kormány, Kossuth megtartotta tárcáját, de már másnap támogatta az ismét miniszterelnökké kinevezett Batthyány Lajost. Szeptember 16-21. között õt is beválasztották abba az országgyûlési választmányba, a késõbbi Országos Honvédelmi Bizottmányba, amelynek feladata a miniszterelnök beszámoltatása volt. Megválasztása után szeptember 24-én toborzóútra indult az Alföldre. Két alföldi toborzóútján óriási tömegek elõtt tartott beszédeket. Valószínûleg ekkor született a Kossuth-nóta is, s ekkortól beszélhetünk Kossuth-kultuszról. 1848. szeptember 27-én az országgyûlés az õ fellépésére nyilvánította törvénytelennek és érvénytelennek Lamberg Ferenc (1791-1848) fõvezéri kinevezését.

Lamberg meggyilkolása és Batthyány miniszterelnök lemondása után az országgyûlés Kossuthot választotta az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökévé. 1848 októberétõl ez a testület gyakorolta a végrehajtó hatalmat, s Kossuth volt az ország politikai vezetõje. 1848 október második felében a Dunántúlon toborzott, majd õ bírta rá a magyar hadsereget a Lajta átlépésére. A schwechati vereség után õ nevezte ki a magyar fõsereg fovezérévé Görgei Artúr (1818-1916) tábornokot. 1848 õszén és telén Kossuth fontos szerepet játszott a hadseregszervezésben. A császári-királyi hadsereg támadása után õ indítványozta az országgyûlés és a kormányzat Debrecenbe történõ áttelepülését. Az õ szervezõmunkájának is komoly szerepe volt abban, hogy 1849 telén nem omlott össze a magyar ellenállás, sot, 1849 tavaszán a magyar hadsereg indított gyõztes hadjáratot.

Amikor Kossuth értesült arról, hogy I. Ferenc József (1830-1916) az 1849. március 4-én kibocsátott olmützi, úgynevezett oktrojált alkotmányban részekre szabdalta Magyarországot, elhatározta az ország függetlenségének és a Habsburg-ház trónfosztásának kimondását. (Az uralkodó elsõsorban a magyarokra akarta rákényszeríteni a központosító és németesítõ szellemû olmützi alkotmányt. A király ezzel az alkotmánnyal az osztrák birodalom megújítását, majd a német egységen belül vezetõ, meghatározó szerepet akart elérni Ausztria számára.) Ezt a tavaszi hadjárat gyõzelmei tették lehetõvé. 1849. április 14-én Kossuth indítványára az országgyûlés ezt ki is mondta. Kossuthot kormányzó elnökké választották, s augusztus 11-i lemondásáig õ látta el az államfõi teendõket. (Magyarország államformája változatlanul királyság maradt, noha a politikai erõk jelentõs része szorgalmazta a köztársaság kimondását.

Kossuth ezt európai politikai szempontok miatt nem helyeselte.) Kossuth kérte fel az új kormány tagjainak többségét, s õ bízta meg a miniszterelnöki teendõkkel 1849. május 1-jén Szemere Bertalant (1812-1869), aki korábban a Batthyány-kormányban minisztertársa volt.

Kossuth abban reménykedett, hogy az európai nagyhatalmak el fogják ismerni a független Magyarországot. Nem ez történt. 1849 június közepén megindult a császári-királyi csapatok újabb támadása. Ausztriát az újabb hadjáratban 200 000 orosz katona is támogatta. Ebben a helyzetben Kossuth kapkodni kezdett. Újabb és újabb haditervekkel állt elõ. Csaknem minden jelentõsebb magyar tábornoknak felajánlotta a fõvezérséget. Az 1849. augusztus 9-én a császári és királyi csapatok ellen vívott döntõ temesvári csata után azonban már nem látott reményt a küzdelem folytatására, s ezért Görgei felszólítására augusztus 11-én lemondott a kormányzói tisztrõl, s az országhatár felé vette útját.

Kossuth lemondása egyben a magyar szabadságharc végét is jelentette. Kossuth és a magyar politikusok jelentõs része török területre menekült. Elõbb a bulgáriai Vidinben és Sumenben tartózodtak. Oroszország és Ausztria követelte a magyar menekültek kiadatását. Erre az oszmán udavar nem volt hajlandó, s miután a követelés visszautasításában Anglia és Franciaország is támogatta, a konfliktus már-már kontinentális méretû háborúval fenyegetett. Ausztria és Oroszország végül meghátrált, de az illusztrisabb magyar és lengyel menekülteket a törökök a kisázsiai Kütahyába internálták. Kossuth 1851 áprilisában itt dolgozta ki alkotmánytervét Magyarország önkormányzati alapon történõ demokratikus átszervezésérõl. Ez a terv úgy valósította volna meg a nemzetiségek jogegyenlõségét, hogy közben nem veszélyeztette volna Magyarország területi egységét.

Kossuth úgy gondolta, az általános választójog még nem biztosítja az egyéni és testületi szabadságjogokat, ha a népfelséget egyedül az országgyûlés képviseli, s ha a kormány túlzottan nagy hatalommal van felruházva. Ezért a népfelség elvéhez társítani kell az önkormányzat elvét is. Az egyéni jogokat tételesen kell felsorolni az alkotmányban, s ezeket a törvényhozás nem módosíthatja és nem törölheti el. A kevert nemzetiségû területeken (mint Magyarország határterületeinek nagy részén) élõ nemzetiségek az egyesülési jog felhasználásával “köz nemzeti egyletbe” tömörülnek, amelynek nincsenek területi, csupán testületi jogai. Így a nemzetiségi érdekképviselet a területi autonómia elvének alkalmazása nélkül is létrehozható. Az egyes községek maguk határozzák meg igazgatásuk nyelvét, de a kisebbség saját nyelvén intézheti ügyeit. Ugyanez történik a községek küldötteibõl álló megyegyûléseken is. A törvényhozó hatalom az ország lakosainak összessége által választókerületenként választott népképviselõk, s a megyegyûlések által megyénként kiküldött szenátorok házából állana. A végrehajtó hatalom nem utasíthatná közvetlenül a megyei tisztségviselõket, csak a megyegyûlésekhez intézhetne rendeleteket, amelyek ellen ez utóbbiak kifogással élhetnének.

Kossuth úgy vélte, hogy ezek a biztosítékok elegendõek arra, hogy feleslegessé tegyék Magyarország belsõ föderalizálását. Ugyanakkor ismét kifejtette, hogy adott esetben hajlandó lenne elismerni Horvátország és Szlavónia különválását. Erdély kérdésében úgy vélte, hogy erdélyi nemzetiség nem létezvén, semmi sem indokolja az erdélyi unió felülvizsgálatát. Viszont - a szászok aggodalmait kiküszöbölendõ - megyei hatósággal kívánta felruházni a szász székeket (és a székely székeket is). A szerbek követelésével kapcsolatban a dél-magyarországi Vajdaság kérdésében úgy nyilatkozott, hogy a szerbek az adott területen még relatív túlsúllyal sem bírnak, s a történeti hagyományok sem indokolják az önálló Vajdaság létrehozását. (Az alkotmányterv 1859-ben kidolgozott újabb változatában viszont Kossuth abba is beleegyezett volna, hogy Erdély lakossága népszavazás útján döntsön az unió fenntartásáról vagy elutasításáról, de fontosnak tartotta, hogy az esetleg önállósuló Erdélyt perszonáluniós kapcsolat fûzze Magyarországhoz. Szintén e tervezetben már beleegyezett volna a szerb nemzetiségû lakosságot tömörítõ Vajdaság létrehozásába). A terv az 1862-ben nyilvánosságra került dunai konföderációs tervezet egyik eszmei elõzménye volt.

Kossuth és társai 1851 õszén hagyhatták el Kütahyát. Kossuth ezt követõen Angliába, majd Amerikába utazott, s igyekezett felkelteni a Magyarország iránti rokonszenvet. Angol nyelvû szónoklataival mindenütt nagy tetszést aratott. Arra akarta rábírni az angol és az amerikai kormányt, hogy fogadja el a “beavatkozás a be nem avatkozásért” elvét. Tehát, egy újabb magyar szabadságharc esetén akadályozzák meg idegen állam, például Oroszország beavatkozását. Amerikai beszédei olyan személyiségre is hatással voltak, mint Abraham Lincoln. Kossuth demokráciaértelmezésével Lincoln 1863. évi gettysburgi beszédében találkozunk: “Korunk szelleme a demokrácia. Mindent a népért és mindent a nép által. Semmit sem a néprõl, a nép nélkül. Ez demokrácia és ez a korszellem iránya.”

Kossuth egyik célja az volt, hogy megszerezze magának az emigráció fölötti vezetést. Arrogáns fellépésével azonban az emigránsok jelentõs részét elidegenítette magától. Az emigráció elsõ éveiben Kossuth egyébként is sok illúziót táplált. Titkos szervezkedések sorát kezdeményezte, ezek mindegyike kudarccal végzõdött. E kudarcok hatására Kossuth is belátta, hogy összeesküvésekkel nem lehet felszámolni a magyarországi osztrák uralmat. Már az 1853-55. évi krími háború idõszakában abban reménykedett, hogy Ausztria beavatkozik a konfliktusba. Ebben az esetben remény volt arra, hogy a nagyhatalmak élnek a magyar emigráció segítségével, s segítik a magyar függetlenség helyreállítását. Ausztria azonban kimaradt a háborúból.

Az elsõ komoly esély 1859-ben mutatkozott. III. Napóleon (1808-1873) francia császár szövetkezett a piemonti olasz királysággal. Az osztrákellenes tárgyalásokba Kossuthot is bevonták. Kossuth, Teleki László (1811-1861) és Klapka György (1820-1892) ezután alakították meg a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Abban reménykedtek, hogy III. Napóleon nem elégszik meg Ausztria megverésével, hanem Magyarország függetlenségét is helyreállítja. Kossuth ezért ragaszkodott ahhoz, hogy csak a francia csapatok magyarországi megjelenése után hirdeti meg az újabb szabadságharcot Magyarországon. A szövetséges francia-piemonti hadsereg a solferinói csatában megverte a császári-királyi hadsereget.

III. Napóleon azonban csakhamar békét kötött Ausztriával. A háború folyamán az olaszok oldalán magyar légió alakult, de a gyors békekötés miatt ezt már nem vetették be.

Kossuth azonban nem adta fel a reményt. Elõbb az olasz, majd a német egységmozgalom szövetségeseként igyekezett felszabadítani Magyarországot a Habsburg-uralom alól. 1862-ben fogalmazta meg Klapka és Kossuth a dunamenti népek szövetségének, a Duna-konföderációnak a tervét. Ez az állam Magyarország, Erdély, Horvátország, Románia és Szerbia egyenrangú szövetsége lett volna. Úgy biztosította volna minden állam teljes belsõ függetlenségét, hogy közben erõs nagyhatalomként óvta volna mindegyiküket a külsõ támadások ellen.

Az elképzelés eszmei elõzményei a 18. század végéig nyúltak vissza, s két tényezõvel függtek össze. Egyrészt azzal, hogy a Habsburg-birodalom belsõ egyensúlya – összefüggésben a polgári nemzetté válással – megbomlott. Másrészt azzal, hogy a Habsburg-birodalomnak és a Török Birodalomnak az európai egyensúlyban játszott szerepét a Habsburg-birodalom felbomlása vagy átalakítása, illetve a Török Birodalom megszûnése esetén csak a közép- és kelet-európai nemzetek államszövetségbe tömörülésével lehetett biztosítani, s az orosz nagyhatalmi törekvéseket ily módon lehetett ellensúlyozni.

A konföderációs elképzelések két csoportra oszthatók. Az elsõbe azok tartoznak, amelyek a Habsburg-birodalom belsõ, föderatív átalakítását hirdették, a másodikba azok, amelyek a Habsburg-birodalmon kívüli területek egy részének az államszövetségbe történõ bevonását is célszerûnek tartották. Az elsõ ilyen elképzelést a magyar jakobinusok fejtették ki 1794-ben, majd Wesselényi Miklós 1843-ban a “Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében” címû munkájában. A második típusba tartozó elképzelések között találjuk Kossuthét, aki már 1848 februárjában azt fejtette ki, hogy Magyarország jövõjét csak a délszláv népekkel együttmûködésben lehet elképzelni. A Batthyány-kormány 1848. évi úgynevezett “nagymagyar” koncepciója a Habsburg-birodalom német nyelvû tartományainak a német egységhez történõ csatlakozása esetén a birodalom többi területeinek Magyarország-központú egyesítését, a független Lengyelország feltámasztását, s a birodalom érdekszférájának a délszláv és román területekre történõ kiterjesztését célozta.

1849-ben Teleki László már Magyarország belsõ föderatív átalakításáról tárgyalt Párizsban lengyel, román és cseh politikusokkal. Teleki vetette fel azt is, hogy Magyarországnak konföderációra kellene lépnie Közép- és Kelet-Európa kis államaival: Havasalfölddel és Moldvával, Szerbiával, Bulgáriával, Cseh- és Morvaországgal. A román emigráció tagjai még ennél is tovább mentek, amikor a magyarországi nemzetiségi kérdést úgy vélték megoldhatónak, ha Magyarország nemzetiségek lakta területeit a szomszédos anyaországokhoz csatolnák.

Kossuth véleménye az volt, hogy a nemzetiségi problémákat csak úgy lehet megoldani, ha Magyarország konföderációra lép a szomszédos államokkal és nemzetekkel. 1850-ben megfogalmazott terve a magyar, lengyel, cseh, horvát, szlavón, szerb, dalmát és román területek konföderációját vázolta fel. A létrehozandó konföderáció a közös védelmi kötelezettségre, közös vámvonalra és diplomáciára épült volna fel, a résztvevõ államok teljes belsõ önrendelkezésével. A konföderáció központja Magyarországon lenne. Az államok népesség- és területarányos képviseletét a szövetségi tanács biztosítaná. Kossuth szükségesnek ítélte azt is, hogy a konföderáció létrehozása – a szerb és román fejedelemségek török fennhatósága miatt – bírja a Török Birodalom jóváhagyását. Kossuth szerint a nemzetiségi problémákat úgy lehetne megoldani, ha Magyarország megyei felosztását lehetõleg a nemzetiségi megoszlás szerint végeznék el. Ez szintén Magyarország belsõ föderációjának irányába mutatna anélkül, hogy az ország területi egységének megbontását jelentené. Ennek a tervnek a részleteit tartalmazta az 1851-es kütahyai alkotmánytervezet.

1855-ben Klapka György egy magyar-román-szerb államszövetség tervét vázolta fel, s hajlandó volt elismerni Horvátország és Erdély teljes függetlenségét is. 1862-ben szintén õ vázolta fel egy dunai államszövetség gondolatát, s Kossuth ehhez a tervezethez fûzött reflexiókat. E reflexiók aztán nyilvánosságra kerültek, s a Dunai Konföderáció mindmáig legismertebb koncepcióját képviselik. A Kossuth által aláírt tervezet lényege az volt, hogy a szövetség Magyarországból, Erdélybõl, Romániából, Horvátországból, s ha a Török Birodalom felbomlik, Szerbiából és a többi délszláv országból állhatna. Közös lenne a szövetségi terület oltalma, a külpolitika, a külképviselet, a kereskedelmi rendszer, a vám, a fõ közlekedési vonalak, a pénz, a súlyok és a mértékek. Ugyanígy a szövetségi hatóság szabályozná a szárazföldi és tengeri haderõre, a várakra és hadi kikötõkre vonatkozó kérdéseket. Az egyes államok nem küldhetnének saját képviselõket a külhatalmakhoz. A törvényhozás állhatna egy vagy két kamarából. Ez utóbbi esetben a képviselõházat az egyes államok népessége arányában választanák, a szenátusban az államok azonos számú szenátorral képviseltetnék magukat. A végrehajtó hatalmat a szövetségi tanács gyakorolná, amit a törvényhozás választana. A szövetség hivatalos nyelvét a törvényhozás határozná meg, de az egyes államok maguk határozzák meg saját nyelvüket. A szövetségi kormányzat székhelye váltakozva az egyes államok fõvárosaiban lenne. A kormányzat székhelyéül szolgáló állam feje egyben az államfõi tisztet is betöltené. Az egyes államok belkormányzatukban teljes önállóságot élveznének, de alkotmányuk nem ellenkezhetne a szövetség által szentesített elvekkel. Az egyes államok katonai kontingensét a szövetségi szerzõdés szabná meg, de az egyes államok ezen felül is tarthatnának fegyveres erõt. Békeidõben a szövetséges államok egyikének fegyveres ereje sem tartózkodhatna a másik területén, s a szövetségi kormányzat sem vonhatná ki onnan a saját fegyveres erõit. A szövetségi erõdök körét a szövetségi kormányzat szabná meg, de ezekben csak háború esetén tartózkodhatna másik szövetségi állam katonasága. A szövetségi törvényhozás tagjait az egyes államok törvényhozása választaná. A szövetségi végrehajtó hatalom döntéseit az egyes államok kormányainak kellene végrehajtaniuk. A szövetség hivatalos nyelveként Kossuth a franciát javasolta.

Kossuth tervét sem a magyar, sem az érintett államok közvéleménye nem pártolta. A magyar politikusok többsége számára a terv túlzottan sok, a szerb és román politikusok számára túlzottan kevés engedményt tartalmazott. A magyarországi közvélemény egyre inkább az Ausztriával történõ kiegyezés felé hajlott.

A politikai kudarcokat magánéleti tragédiák is súlyosbították. 1862. április 22-én Nerviben meghalt Kossuth leánya, az évek óta tüdõbetegséggel küszködõ Vilma. A halottat Genovában, a San Benignon lévõ angol temetõben temették el. 1865. szeptember 1-jén Torinóban meghalt Kossuth felesége, Meszlényi Terézia. Genovában temették el, a két és fél évvel korábban meghalt Vilmával közös sírba. Felesége halála után Kossuth haláláig gyászszegélyû papíron írta leveleit.

Kossuthnak a közép-európai népek összefogására, valamint az osztrák-magyar kiegyezés meghiúsítására vonatkozó törekvése azért maradt sikertelen, mert az európai nagyhatalmak többsége a Habsburg-monarchia egységének fenntartása mellett foglalt állást. Közben Magyarországon is megváltozott a helyzet. A Deák Ferenc képviselte kiegyezési gondolat egyre nagyobb táborral rendelkezett. A kiegyezési tárgyalásokat jelentõsen meggyorsította Ausztria újabb háborús veresége. 1866 nyarán Poroszország és Olaszország háborúba keveredett Ausztriával. Az osztrák sereg Königgrätznél katasztrofális vereséget szenvedett a poroszoktól.

Deák és hívei azonban a vereség után sem követeltek többet, mint elõtte. Hiába folytatott Kossuth sajtóhadjáratot a készülõ kiegyezés ellen, hiába érvelt azzal, hogy Magyarország ezáltal egy bukásra ítélt birodalomhoz köti sorsát. Az ország Deákot követte. Az emigránsok többsége is elégedett volt a kiegyezési mûvel, s Kossuth lassan egyedül maradt.

Kossuth az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés után sem tért vissza Magyarországra. Élete hátralévõ éveiben folyamatosan kritizálta a kiegyezési rendszert. Hosszú levelei arról tanúskodnak, hogy torinói otthonából jobban látta a magyar politika eseményeit, mint hazai kortársai. Egyik utolsó levelében a polgári anyakönyvezést, az állam és egyház szétválasztását célzó egyházpolitikai törvényjavaslatok megszavazására hívta fel a hazai ellenzék vezetõit. Egyre rosszabbodó anyagi viszonyai miatt ismét arra kényszerült, hogy értelmiségi munkával keresse meg kenyerét. Az 1880-as években jelent meg emigrációs iratainak elsõ három kötete. Késobb könyvtárának eladásával jutott pénzhez. Egészen 1894-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. Halála után temetése is politikai eseménnyé vált. Néma, ellenzéki tüntetés volt a dualista rendszer ellen.

Kossuthot már életében mítoszok és legendák vették körül. A reformkorban, a szabadságharc, az önkényuralom és a dualizmus idõszakában több száz költemény született róla és hozzá. A költõk között nemcsak magyarok, hanem németek, franciák, angolok és amerikaiak is voltak.

1848-49-es mûködésérõl népdalok és népmondák százai szólnak. Nincs még egy olyan politikus, akihez a magyar népet ilyen személyes viszony fûzné. E kötõdés révén ereklyévé lett minden személyes tárgya ugyanúgy, mint az aláírását viselõ bankjegy, a róla elnevezett Kossuth-bankó. Szakállviseletet ugyanúgy neveztek el róla mint kalapot, sõt, Magyarország korona nélküli kiscímere is a Kossuth-címer elnevezést kapta.

A kultusz kezdetét 1848 tavaszára tehetjük. Ekkor a jobbágyfelszabadítás miatt vált hirtelen országosan ismertté és népszerûvé Kossuth. Újabb fordulópontot jelentett 1848 szeptember-októbere, amikor három toborzóútján tízezrek ismerkedtek meg páratlan szónoki képességeivel. A kultusznak komoly lökést adott maga az ellenség is, amikor az egész magyarországi átalakulást Kossuthnak és társainak tulajdonította kiáltványaiban. 1849 után a magyar társadalom jelentõs része Kossuth hazatérésétõl várta az ország problémáinak megoldását. 1867 után a kultuszt megkísérelték összeegyeztetni az I. Ferenc József iránti hûséggel is. Kossuth halála után a kultusz egyre inkább kiüresedett. Majdnem végzetes csapást mért Kossuth kultuszára az 1950-es évek diktatúrája, amely hivatalos szentjei sorába emelte Kossuthot.

A kultusz maradandó megnyilvánulásai közé tartoznak a múlt század második felében felállított Kossuth-szobrok. A magyar települések százai róla nevezték el fõ utcájukat. Tudományos és népszerûsítõ életrajzok, ponyvakiadványok és regények százai õrzik “Magyarország Mózesének” emlékét.

Kossuthot méltán tarthatjuk a modern Magyarország egyik megalkotójának. Utolsó fontos írásában döbbenetes pontossággal jelölte ki helyét a XIX. század magyar történelmében: “Az óramutató nem szabályozza az idõ folyását, de jelzi; az én nevem óramutató; jelzi az idõt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára még tartottak föl jövõt a végzetek és annak a jövõnek neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak, annak a jövõnek neve: állami függetlenség”.

Kossuth életútjának és életmûvének tanulságai megszámlálhatatlanok. Igazi közéleti polihisztor volt, akit minden érdekelt, ami a politikával összefüggött, legyen szó közgazdaságról, diplomáciáról, oktatásról és mûvelõdésrõl vagy a hadügyrõl. Van azonban életének és életmûvének egy olyan tanulsága, amit viszonylag ritkábban emlegetünk. Kossuth volt ugyanis talán az elsõ hivatásos politikus a korszakban. Olyan ember, akinek a közügyekkel való foglalkozás nemcsak életeleme, de hivatása is volt. A nagy harcostársak és ellenfelek mindegyike a politika nélkül is megtalálhatta helyét kora magyar társadalmában, Széchenyi, Wesselényi, Batthyány nagybirtokosként, Kölcsey, Deák középbirtokosként. Kossuth számára a politika nem passzió volt, hanem megélhetési forrás is. De – s ez nagyon lényeges – Kossuthot eszmék szerzõdtették a politikához, s nem a politika az eszmékhez. Nem volt azonban csupán a szép eszmék embere, hanem mint igazi politikus, meg is tudta valósítani õket. Nem ragaszkodott a megvalósíthatatlannak bizonyult ideákhoz, de voltak olyan ideáljai, amelyeket a gyakorlatiasság oltárán sohasem áldozott fel: önkormányzatiság, önrendelkezés, törvény elõtti egyenlõség. Olyan ideálok, amelyek a független és demokratikus Magyarországot jelentették és jelent