Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak versenye / ÁSZÉV 2018/

Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak versenye / ÁSZÉV 2018/
– Pedagógiai ismeretek ágazat –


Örömmel tölt el, hogy tanítványaink életében az együtt töltött években kiemelkedő szerep jutott a tanulásnak. A tanulás egész életünkön át fontos szerepet kap, nem ér véget az iskolai bizonyítvány kézhez vételével, nem ér véget a megszerzett országos verseny eredményekkel. A tudásunk állandó megújítására van szükség később is. Kiemelt célunk volt, hogy dobogós helyezést érjenek el diákjaink, elismerésben részesüljön iskolánk. Ebben az évben változtattunk a felkészülési stratégiánkon. sokkal hamarabb felmértük ki az aki elég motivált és szeretne is dolgozni az eredményekért. Tesztet és feladatlapot állítottunk össze számukra, ezzel sikerült rögzíteni a helyes válaszokat. Online is használtuk az interaktív táblát, AnkiDroid-tanulókártyákat, Qr-kódot. A szóbelire az aktuális szakirodalmakból is hozzáolvastunk. Nagyon lelkiismeretesen és tényleg apait-anyait beleadtak diákjaink. Mérhetetlen örömmel fogadtuk, hogy iskolánk hat tanulója is a döntőbe került.

Név

Helyezés

Többletpontok

Ancsák Lejla Szulamit           12. D

1.

100

Szaniszló Veronika                 12.D

3.

100

Szemán Ramóna                    12. D

19.

50

Tucsa Vivien                          12. D

25.

25

Tóth Renáta Orsolya              12. E

27.

25

Posta Miklós István               12. D

31.

25

2018.március 06-án 13 órától töltötték ki az elődöntő tesztet az informatika teremben. Összesen 97 diák versenyzett a döntőbe való bejutásért, mi az elődöntőre 18 fő tanulóval neveztünk be és a többi diák is csak egy-egy ponttal maradt el a 6 döntőbe jutott tanuló eredményétől. A döntőbe Budapest, Zalaegerszeg, Szeged, Csorna, Nagykálló, Szarvas és Miskolc versenyzői jutottak be. Az eredmények láttán nagyon bizakodóak voltunk, mert elsőként 92,58% teljesítménnyel oldotta meg Ancsák Lejla Szulamit az interaktív versenyrészt. A többieknek is jól sikerült Tóth Renáta Orsolya 87.99%, Posta Miklós István 86,22%, Tucsa Vivien, Szemán Ramóna 84,76%, Szaniszló Veronika 84,03%. Ezekkel az eredményekkel mindenki a globális átlag felett teljesített. Szűk egy hónapunk volt a döntőre felkészülni, ami emelt szintű érettségi feladatokat tartalmaz. Első részben 180 perc áll a tanulók rendelkezésére az írásbeli feladatlap megírására (100pont),majd komplex szituációs feladatok során szóbelizniük kell.(50pont).

2018.április 09-10-én került Szolnokon megrendezésre a döntő. Összesen 38 szakma legjobbjai mérettették meg magukat. Írásbelin Szaniszló Veronika 95 pontot, Ancsák Lejla Szulamit 91 pontot írt. 95 pontos eredményt a részt vevők közül csak Veronika írt a döntőben. A szuper eredmény után másnap a délelőtti csoportban Szulamit a fogyatékosságról, integrációról, inklúzióról beszélt, olyan meggyőzően, hogy csak neki lett maximális, 50 pontos eredménye. Veronika a délutáni csoportban a napirend, a biztonság szükséglet, valamint a szülő és az óvoda egyöntetű együttnevelési elvei a mindennapok gyakorlatában tevékenységekről számolt be. A két nap után már Miskolcon vártuk az emailt, ki az, aki a döntőbe jutott. Április 13-án 10 órától volt a három helyezettnek az ünnepélyes díjkiosztó. Két diákunk az utolsó pillanatig nem tudta helyezésük sorszámát. Első helyen Ancsák Lejla Szulamit végzett 141 ponttal Szaniszló Veronika harmadik helyen 137 ponttal (1ponttal) csúszott le a második helyről. Az alapos és lelkiismeretes felkészítésben Imri Erzsébet pedagógia szakos és Tatár-Szilágyi Erika pszichológia szakos tanárnő vett részt.

 

Országos első és harmadik helyezett

Külön köszönet Tompa Médea Szakmai Igazgatóhelyettesünknek a szervezésért, Vígh Roland igazgatónknak önzetlen, segítőkész támogatásáért. Köszönet az osztálynak, a szülőknek, a többi nem szakos kollégáknak, az osztályfőnököknek a diákok támogatásáért.

A versenyzők visszaemlékezéseiből, amit megtapasztaltak:

Ancsák Lejla Szulamit 12. D
Néhány hónappal ezelőtt jelentkeztünk az ÁSZÉV nevű versenyre, és még akkor nem is gondoltuk, hogy mi lehet majd ennek a végkimenetele. Elkezdtünk lelkiismeretesen és alaposan felkészülni az elődöntőre, amire az iskolában történt meg. Az osztályunkból 5-en sikeresen bejutottunk az országos döntőbe, aminek mindannyian nagyon örültünk, köztük én is. A döntő Szolnokon került megrendezésre 2018. április 9-10-én, amit már nagyon vártunk. A döntő helyszíne megfelelő volt, Szolnok maga is egy gyönyörű város, a szervezők pedig igyekeztek mindenben a segítségünkre lenni. Az írásbeli viszonylag jól teljesíthető volt, aminek az eredményét másnap meg is tudtuk. A szóbeli tétel, amit ki kellett fejteni, nehezebbnek volt mondható az írásbelinél. A vizsgabizottság jól fogadta a feleletemet, mosolyogtak, a szervezők pedig továbbra is nagyon kedvesek voltak. Összefoglalva a verseny, számomra egy nagyon jó élmény, és tapasztalatszerzés volt, hogy hogyan is kell egy számomra idegen környezetben írásban, és szóban teljesíteni. A verseny helyszínéről az eredmények tudta nélkül jöttünk el, azonban erre sem kellett várni 1 napnál többet, amikor kiderült, hogy én, és barátnőm, Szaniszló Veronika benne vagyunk a verseny első három helyezettje között. Annyira boldogok voltunk, hogy mindketten benne lehetünk, számunkra már ez is elég volt. Nagyon nagy izgalomban voltunk, amikor visszamehettünk Szolnokra, az eredményhirdetésre. Mikor megtudtuk a valódi eredményeket, mindannyiunknak könny szökött a szemébe, hogy Veronika 3. helyezést, én pedig 1. helyezést értem el. Ilyen fajta boldogságot azelőtt nem tapasztalhattam, amiért nagyon hálás vagyok, ahogy azért is, hogy ez a pillanatot megoszthattam egy hozzám közel álló személlyel, a barátnőmmel. Hálás vagyok Istennek, továbbá Imri Erzsébet, és Tatár-Szilágyi Erika tanárnőnek, hogy végig támogattak, biztattak minket, hogy ne adjuk fel. Nélkülük nem juthattunk volna el az első 3 hely közé, hiszen fontos a versenyben a szakmai felkészültség. Végül pedig köszönöm azt is, hogy az iskola végig mögöttünk állt.

Szaniszló Veronika 12. D.
A verseny nagy megmérettetés volt számomra, az ország pedagógia szakos tanulóival együtt versenyezni. Örülök, hogy kipróbálhattam, hogy teljesítek egy ilyen helyzetben. Sok új emberrel is megismerkedhettem. Nagyon jól éreztem magam, a vendéglátás is nagyon színvonalas volt. Hálás vagyok tanáraimnak, hogy alaposan felkészítettek rá és segítségükkel sikeresen szerepeltem mind az írásbelin és a szóbeli feladatokban.

Tucsa Vivien és Posta Miklós 12. D.
Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt a szállás és az ellátás is. Szépen felszerelt volt az iskola, ahol a verseny zajlott. Gyorsan elteltek az események, betartották az időhatárokat nem volt csúszás, a vizsgáztató tanárok pozitívak voltak végig biztattak bennünket. A verseny egy jó tapasztalat volt, ezért már az érettségin nem fogunk félni. Jól éreztük magunkat a verseny folyamán a helyezéstől függetlenül.

Szemán Ramóna12. D.

Jól éreztem magam a versenyen és új tapasztalatokkal gazdagodtam. A verseny jó felkészítő volt az érettségire, a helyezés ellenére sokat készültünk rá. Örülök, hogy részt vehettem rajta, mivel megtudtam a hiányosságaimat is és már tudom mi az amit még át kell néznem az érettségi vizsgáig. Köszönöm tanáraim és iskolám támogatását.

Tóth Renáta Orsolya 12. E.
Az Ágazati és Ágazaton Kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak versenyén való részvétel számomra egy nagyon meghatározó pont volt. Hiszen a versenynek óriási tétje volt. Ez a verseny jó alkalom volt arra, hogy összemérjem más, számomra idegen emberekkel is a tudásomat. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez a verseny számomra sokkal többet jelentett, hiszen most én magam is meggyőződhettem a saját tudásomról, és arról, hogy mire is vagyok képes. A versenyen való részvétel sokat segített abban, hogy leküzdhessem minden félelmemet a szóbeli feleletekkel kapcsolatban. Hiszen a versenyen teljesen idegen emberek előtt kellett szóban számot adnom a tudásomról, és ettől nagyon féltem, de végül mikor kijöttem a teremből ahol vizsgáztam megkönnyebbültem, és a félelem, az izgulás is megszűnt. Pontosan emiatt most úgy gondolom, hogy a versenyen való részvétel által, az önbizalmam megerősödött. A versenyen szerzett tapasztalataim által úgy gondolom, hogy a közelgő érettségi vizsga is könnyebben fog majd menni. Összességében ez a verseny számomra egy felejthetetlen élmény marad.

Imri Erzsébet
pedagógia munkaközösség-vezető
Miskolc, 2018. 04. 19.