Diaktanacs

A DIÁKTANÁCS MUNKATERVE
2015/2016-ös tanévre

A tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, a tanórán kívüli, szabadidős tevékenységek segítésére iskolánkban diákönkormányzat működik. Az iskolai diákönkormányzat munkáját a diáktanács irányítja, munkájukat az igazgató által megbízott pedagógus segíti.

Céljaink

  • Olyan diákmozgalom létrehozása, melyben a tagok, és rajtuk keresztül az iskola diákjai örömmel és aktívan vállalnak feladatokat.
  • Tevékenyen részt vesznek kreatív ötleteik megvalósításában, fejlesztve ezáltal személyiségüket.
  • Olyan iskolát szeretnénk, ahol az együttműködés, és az összetartozás a domináns, ahová tanár, diák is jókedvvel lép be, örömmel és szívesen dolgozik együtt, ahol a szeretetteljes bánásmód, a türelem, az egymással szembeni megértés, a tolerancia a jellemző.

Feladataink

A tanítás-tanulás folyamatának segítése:

  • Személyes példamutatással (csak az lehet tagja a diáktanácsnak, aki az iskola által vallott keresztyén értékrenddel azonosulni tud, aki elfogadja az iskola által kitűzött oktatási és nevelési célokat)
  • Az oktatáshoz közvetlenül, vagy közvetetten kapcsolódó vetélkedők, versenyek megszervezésével
  • „Az iskolánk névadója Kossuth Lajos” vetélkedő megszervezésével
  • Az iskolai hosszú túra bajnokság megszervezésével (A bükk élővilága totó, Herman Ottó totó, Szeleta-totó)
  • Az osztályközösségek, az „iskolaközösség” kialakítása, formálása

Segítjük az osztályvezetőségeket, rajtuk keresztül az osztályok munkáját. Folytatjuk az előző tanévben meghirdetett osztályok közötti versenyt, melyben figyelemmel kísérjük az osztályok tanulmányi, osztály- és iskola szintű közösségi és kulturális munkáját, sport eredményeit, magatartását.

  • Közös, élményeket biztosító rendezvényeket szervezünk (Kossuth-napok, iskola bál, nyári táborok, túrák)
  • Segítjük kilencedikes tanulóink beilleszkedését (gólyatábor, Zöld-fül zsúr)
  • Megóvjuk, formáljuk, szépítjük közvetlen környezetünket (osztály dekorációs verseny)
  • Az iskola hagyományrendszerének ápolása
  • Részt veszünk az egyházi és iskolai ünnepségeken, szükség esetén közreműködünk azok megrendezésében.
  • Diákigazgató választás
  • Elsős avató
  • Régi diákvezetők találkozója
  • Iskolai pólók árusítása

     Érdekegyeztetés, érdekérvényesítés, az iskolai élet demokratizmusának fejlesztése

Diákönkormányzatunk érdekképviseleti szerv, tevékenységünk a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. Jogainkat és kötelességeinket a köznevelési törvény és a DSZMSZ tartalmazza. A jogok gyakorlásának demokratikus keretei adottak iskolánkban, folyamatos a kapcsolattartás az iskolavezetéssel, a tantestülettel és az osztályokkal.

  • Diákközgyűlést szervezünk.
  • A diáktanács havonta legalább egyszer ülésezik.
  • Évente kétszer diák önkormányzati tréninget szervezünk.
  • Építjük saját közösségünket (közös karácsony, kirándulások).
  • Saját munkánkat rendszeresen értékeljük (pontrendszer).
  • Képviselőnk útján részt veszünk az igazgató tanács ülésein.

Iskolai szabadidős tevékenységek, lehetőségek biztosítása, szervezése:

  • Havonta legalább egyszer túrát szervezünk.
  • Megszervezzük a házibajnokságokat (foci, kosárlabda, röplabda).
  • Megszervezzük az iskolai Hosszútúra Bajnokságot.
  • Folytatjuk a „kék-túrát” és a „bicikli-túrát”.

Diákönkormányzat külső kapcsolatainak ápolása, bővítése:

  • A nyitott iskola elvét követve fontosnak tartjuk kapcsolataink folyamatos ápolását.
  • Kapcsolattartás az ország evangélikus oktatási intézményeivel.
  • Kapcsolattartás a város egyházi iskoláival
  • Kapcsolattartás a Városi és Megyei Pedagógiai Intézetekkel
  • Kapcsolattartás testvériskoláinkkal

A feladatok, kitűzött célok megvalósításáért a diáktanács vezetősége felelős, munkájukat a nevelési igazgató helyettes segíti.

Miskolc, 2015. augusztus 28.